Sokakat érdekelnek a robot programozás alapjai

Kicsik és nagyok is roppant kíváncsian kezdenek bele a robotok világának a megismerésébe. A robot programozás alapjai az első szintet jelentik, ahol igazán el lehet mélyülni ebben a világban. A játékrobotok legfontosabb szerepe, hogy segítség a kezdőket, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, megismerkedni ezzel az új területtel úgy, hogy közben a mérnöki gondolkodás és programozás alapjait a lehető legkreatívabb módon tanulják meg. Ekkor nem csupán a problémamegoldó képesség fejlődik majd ütemesen, hanem a kreativitás is. A robot programozás alapjai mind a kettőre kitérnek.

Óriási előnyük ezeknek a kütyüknek, hogy a kezdők az építkezés, alakítgatás során igenis merni fognak kísérletezni és új dolgokat kipróbálni a technika, technológia, tudomány, és programozás területén egyaránt. A robot programozás alapjai különösen a kisebbeknek fontosak, ugyanis ezzel meglátják, hogy a mérnöki kreativitás az emberi intelligenciában mennyire fontos helyet foglal el, illetve arra is rájönnek, hogy egyes eszközök mögött meghúzódó algoritmusokat, érzékelőket, és elektronikus kommunikációs technológiákat miként lehet a lehető leghatékonyabban felhasználni.… Olvasd Tovább