A mezőnyből kiemelkedő női parfümök

A külsőségek nagyon fontossá váltak az élet szinte minden területén, amiket legtöbbször a szemünkkel és az orrunkkal érzékelünk. A női parfümök bizony hatalmas fejtörést okozhatnak egyeseknek, hiszen a tökéletes illat megtalálása közel sem egyszerű. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen benyomást akarunk kelteni.

Az alábbiakban adunk egy kisebb segítséget. Tulajdonképpen az idei évben azt láthattuk, hogy rengeteg nagy márkanévvel rendelkező illatszer jelent meg a piacon. 2020-ban főként a kicsit lágyabb, vizesebb és könnyedebb illatokat részesítették előnyben. A női parfümök közül messze kiemelkedik az Armani Acqua di Gioia. A citromfa virág, a jázmin és a cédrus remek összhatást adva érződik. A csöppnyi víznek köszönhetően pedig igazán légiessé válik a parfüm. A második helyet a Lancôme La Vie Est Belle tudhatja a magáénak.

Ebben az igazán különleges példányban is a virágos illatok dominálnak. A női parfümök jól kiérdemelt harmadik helyét pedig a francia Chloé Nomade szerezte meg az egyedi, ciprusos illatával.