Látnivalók Pécs környékén, jó választás lesz.

látnivalók pécs környékén

Pécsre általában azért jön az ember turistáskodni, mert a város a gyerekeknek, a fiataloknak és az idősebbek számára is kitűnő kikapcsolódást tud nyújtani; simán versenyre tud hát kelni Pécs látnivalók kapcsán a fővárossal is, emberközelibb lévén pedig talán még túl is tud tenni Budapesten. Mivel gyalogszerrel is könnyedén bejárható, felfedezhető a település, így térkép sem kell ahhoz, hogy ne keveredjen el a turista, ha Pécsre jön. Esőben is kiváló választás lesz Pécs, hiszen híres múzeumaival, a Zsolnay Negyeddel mostoha időjárási körülmények közepette is számolni lehet – mint ahogyan a kiváló éttermekkel és cukrászdákkal is. A látnivalók Pécs környékén  bőven megütik azt a szintet, ami bárki számára elegendő lesz, hiszen önmagában csak Villány megér jó pár napot. (És akkor még nem is járt az ember a siklósi várban, nem áztatta a tagjait a harkányi fürdőben, és így tovább.) Ha már szóba került a térkép mint tájékozódást segítő eszköz: ha valaki Pécset célozza meg úticélnak, mindenképpen érdemes elnéznie a Mecsekre is, belevetnie magát az erdőbe, hegyet-völgyet másznia, forrásból innia, kilátóról szemlélnie a végtelent, lehetőleg turistatérképpel együtt, hogy a fontosabb pontok (Misina, Tubes, Babás szerkövek, óbányai völgy stb.) feltétlen érintve legyenek. Az érdekességek Pécs tekintetében messze nem merülnek ki a főtér megtekintésében! Aki hajlandó némi erőfeszítést tenni, hogy jobban megismerje Pécset és környékét, annak a Szabadság Apartman (központi elhelyezkedésével) minden szempontból kiváló választás lesz!

Név: Szabadság Apartman

Cím: 7623, Pécs Szabadság utca 13 2/5

Telefonszám: +36-20-662-80-04