A legtöbb pezsgőt a jól ismert módon, a bevált mozdulatokkal kell kibontani. A Balatonboglári pezsgő esetében sincs ez másképp. Ekkor az embernek először le kell szednie a kupak felső részét, aztán a drótkosarat, majd óvatos mozdulatokkal a dugót is.… Olvasd Tovább
Bizonyára már mindenki rengeteget hallott a telefon vagy az autó történetéről. Nos, a pezsgő történet sem kevésbé érdekes, hiszen mint sok minden más, ez is egy kis szerencsének meg ötletességnek köszönheti a megszületését. Azt tudjuk például, hogy micsoda is a pezsgő és mi a különbség közte és a bor között?… Olvasd Tovább
Nagyon jó, amikor valaki több mindenhez ért. Azonban az is előfordul, hogy aki sok mindennel foglalkozik, semmihez sem ért igazán, csupán konyít ehhez is, meg ahhoz is egy kicsit. A Hungária pezsgő termelés hátterében hatalmas tudás és tapasztalat áll, ami folyamatosan bővül, hiszen ahhoz, hogy a gyártók folyamatosan versenyben maradjanak, mindig minőségi italt kell gyártaniuk, sőt, ha lehet, akkor igyekeznek mindig előrukkolni valami olyan újítással, aminek köszönhetően a márka népszerűsége egyre növekszik.… Olvasd Tovább